Bevezető

- Nem mehetsz el! – kiabálta ingerülten.
- Miért nem? Utálom ezt a helyet. Aro… - kezdtem nyájasan. – Itt vannak a testvéreim, ők jobbak, mint én. Én csak fölösleges vagyok itt.
- Nem érdekel! Nem mész és kész. – mondta Aro hangosabban a kelleténél. Tudtam, hogy az életemmel játszom. Kirohantam dühösen és felsiettem a szobámba. Ledobtam magamról a köpenyemet és az ablakon néztem Volterrát. Szerencsétlen árva emberek, akik befizetnek, hogy megnézzék a kastélyt… Hatalmas csattanással nyílt ki az ajtó. Jane mérges dühöngő tekintetével találtam szembe magam.
- Drága húgom. Nem vagy normális. Aro lent dühöng és azt az új testőrt is megölte. Nem fogod fel, hogy te vagy a kedvenc katonája? Szerinted miért nem enged el? Most velem is kibasztál húgi… - búgta dühösen. Vörös íriszét rám emelte és elkezdett mosolyogni. Olyan szinte fájdalmat éreztem. A földön fetrengtem a fájdalomtól. De az jobban fájt, hogy ezt a saját testvérem csinálja velem.
- Jane… Jane… - könyörögtem neki és felsikítottam.
- Ó, drága Tiffany, még csak 16 éves vagy. Olyan kis gyerek. – morogta.
- Igen 200 éve az vagyok… - dünnyögtem. Utáltam a Volturit. Utáltam itt lenni.
- Hagyd abba Jane! – kiáltott rá Alec, Jane abba hagyta kínzásomat. Alec a karjaiba vont és át ölelt. – Jól vagy?
- Igen. – bólintottam.
- Látod, mindenkit manipulál… - rohant ki idegesen a szobából Jane, Alec nem engedett el csak ölelt.
- Minden jobb lesz. – suttogta a fülembe.