1.fejezet- Cullenéknél

Na és igen. Megjöttünk a fejivel. Ezt a fejit mindketten írtuk de Fló[ra] szerint így jobb ha nem írjuk h. melyk részt ki írta mert ha igazán ismeritek az írásaink rájöttök : D.A helyesírási hibákért bocsánat ! Remélem tetszeni fog :D Jó olvasást hozzá! 

Éjszaka volt az egész kastélyban csend uralkodott. Rettenetes féltem, hiszen őrültségre készülök. Felvettem egy fehér topot és egy farmert. Egy edző cipőt. Előtte mindent kizártam. A „pajzsomat” bekapcsoltam. Kiugrottam az ablakon és őrült tempóba váltottam át. Rohantam, ahogyan csak tudtam. Már világos volt, amikor éhes lettem. Aro mesélte, hogy egy ismerőse és a „családja” állati vérrel táplálkozik. Próbáltam koncentrálni és egy szarvas nyomába indultam. Levadásztam az állatot. Jól laktam, persze nem úgy, mint ha ember lett volna. De elég volt ez is. A napfényesen sütött, lassan sétáltam. Megláttam egy patakot. Belenéztem és barna hajam szanaszét állt, ruhám koszos és véres volt. A szemem pedig Barnásabb volt. De nem tökéletesen. Lerúgtam magamról a cipőt és belelógattam a vízbe. Az idő most jó volt én pedig élveztem, hogy csillogó bőrömet a napfény simogatja. A szél bele kapott a hajamba. Olyan emberinek éreztem magamat egy kicsit. Nem éreztem azt, hogy egy szívtelen dög vagyok. Inkább egy ártatlan, törékeny lány. Aki rettenetesen magányos és egyedül van. Féltem bevallani magamnak, hogy mennyire egyedül vagyok. Hiszen nem számíthatok senkire. Meg szöktem. Jane pedig utál és ott van Alec… Ő szeret engem tudom de én mégis fájdalmat okoztam neki. Makacs vagyok. Igen ez a jó szó. Ott hagytam azt az embert akit szeretek, hisz a bátyám volt. Inkább ott hagytam őt, hogy egyedül legyek. Önző szívtelen szörnyeteg vagyok. Hiszen rá nem is gondoltam, csak magamra…
Utáltam magam ezért, de mégis így láttam jónak. Éreztem, hogy most kezdődik el igazán az életem és lehet egyszer boldog leszek. Ez hülyeség hiszen mindenki csak egy kislánynak lát. De én már régóta nem vagyok az. Lehet, hogy a testem örökre 16 évesnek fog kinézni de én nem vagyok az. Tudom, hogy felnőttem. Mert lehet, hogy egy makacs kislánynak tűnök. De én egy makacs nő vagyok. Vissza vettem a cipőt és elindultam. Úgy döntöttem, hogy messze megyek. Már három napja csak mehettem. Enni se ettem. De előtte kimentem az erdőből és megpillantottam egy táblát. „Üdvözöljük Forksban”. Szóval azt hiszem ez már Amerika. Itt nem találnak rám. Vissza settengettem az erdőbe és kerestem egy szarvast. Igazság szerint három szarvas életét oltottam ki, de éhes voltam és jól esett. Már sötét volt ezért egy fa tövében leültem és gondolkoztam, hogy most mit csinálhat Alec. Vagy engem keres, de vagy Jane-el veszekszik, hogy ez Jane hibája. Aro dühöng… Jane pedig mindenkit csa kínozz ahogyan engemet is. Soha se szeretet mindig is utált engem. Féltékeny volt rám, hogy Alec jobban szeret engem és Aro is. De ez hülyeség. Hisz Jane mennyivel jobb Volturi katona mint én. A szél hűvösen fújt. És az eső is esett. Még félek emberek közelébe menni. Hiszen mi van akkor ha neki támadok valakinek? Akkor… akkor Aro ide jön és megöl. Inkább más mint valamelyik volturi. Utáltam a vámpír létet. Igaz már halott lennék. De még se egy szörnyeteg lennék. Hiszen én egy dög vagyok.
Reggel meleg volt és az eső se esett. Elindultam és csak az erdőben futottam. Nem akartam innen elmenni. Tetszett ez a hely. De amikor hirtelen három hatalmas farkas jelent meg előttem. Tudtam, hogy ők nem rendes farkasok. Demetri sokat mesélt nekem róluk. Hátra léptem egyet és feladóan feltartottam a karjaimat.
- Nem akarok senkit se bántani! – suttogtam. Halkan az egyik fekete farkas középre lépett és hallgatta mit mondok. – Én nem tudom meddig maradok itt, tudjátok én most kezdtem el állati véren élni. Ez nekem is új.
Az egyik bólintott és elfutott. Aztán emberi alakba tért vissza. Undorodva nézett rám. De megpróbált egy mosolyt csalogatni az arcára.
- Helló idegen! Jacob vagyok. – mondta. Nem tudtam mi tévő legyek.
- Szia, Tiffany. – mondtam neki halkan látták rajtam, hogy félek.
- Nem fogunk bántani. A környéken lakik egy család. Cullenék. Ők állati véren élnek. Elviszlek hozzájuk. – mikor ki mondta azt a nevet elcsodálkoztam. Aro róluk mesélt.
- Cullenék? – kérdeztem vissza.
- Ismered őket? – vonta fel szemöldökét.
- Igazság szerint nem, csak meséltek már róluk nekem. – Jake és én elindultunk az erdőben. Mesélt nekem a farkasokról és Cullenékról. Van egy határ amit én át léptem és meg kellet volna ölniük de azért nem tették meg mert látták, hogy nem akarok embereket ölni. Cullenék nyolcan vannak. Carlisle, Esme, Jasper, Emmett, Rosalie, Edward, Bella és Nessie. Meg érkeztünk egy hatalmas világos házhoz. Jacob meg állt az ajtóban és be kopogott. Egy kedves 25 év körüli barna hajú nő nyitotta ki az ajtót. Amikor meg látott meglepett de még mindig mosolygott.
- Esme ő itt Tiffany. Az erdőben találtunk rá. Olyan mint ti. Állatokra vadászik. De még új most kezd rá szokni. Elvileg már hallott rólatok. Azt gondoltuk a falkával, hogy ha nem lenne nagy gond befogadhatnátok. – hadarta el Jacob a kis monólogját.
- Ó persze. Mi mindenkit szívesen láttunk. Esme vagyok. – nyújtotta a kezét a kedves hölgy.
- Tiffany. – mondtam halkan. Láthatta rajtam, hogy félek mert egy bíztató mosolyt küldött felém. Jake elment én pedig a kanapén ültem Esmével.
- Elmesélem kicsit a családunk történetét amit az emberek tudnak. Carlisle a férjem és én örökbe fogattunk gyerekeket. Edwardot, Bellát, Reneesmét. Aki mellesleg Bella és Edward közös gyermeke mert amikor Bella ember volt szerelmes lett Edwardba és megszületett Nessie. Jasper, Rosalie és Emmett. De most csak Nessie, Carlisle és én vagyunk itthon. A többiek vadászni vannak. Három hét múlva jönnek haza. Nessie pedig iskolába van. Ha te is megszokod az emberek közelségét te is mehetsz iskolában.
- De ha a családod része nem fogad be? – kérdeztem félve. Nem akartam egyedül lenni, végre van egy kis remény hogy legyen családom.
- Nem fognak nyugodj meg Tiffany. Fel hívom Mindjárt jövők. – libbent ki egy másik szobába. Én addig csak ültem a kanapén és néztem ki az ablakon. Közelebb léptem. Olyan gyönyörű volt minden. Nyugodt és békés. Mint a szívem is. Megcsillant a remény, hogy 200 év után boldog életem lesz. Egy lány lépett be a szobába mosolyogva. Kinézetre 16 éves körüli lehet. De amikor meglátott lehervatt a mosoly a szájáról. És kíváncsian fürkészett. Esme lépett be boldogan a szobába.
- Tiffany maradhatsz. Mindent megbeszéltem Carlisle-al. – mondta vidáman.
- Ennek örülök. – mosolyogtam.
- Ki ő? És velünk fog lakni? – kérdezte hitetlenkedve.
- Jajj Nessie drágám. Jacobék találtak rá az erdőben. Nem rossz, nem akar ártani. Lehetne, hogy a te szobádba lakjon egy kis ideig? – kérdezte mosolyogva.
- Nem! – kiabált Nessie. – Lakjon Jasperében. Ő úgy sincs itthon. Meg amúgy is Jasper különösebben nem csinál semmit se mióta A… elment. – mondta.
Nekem fúrta az oldalam hogy mit akart mondani de nem kérdeztem rá.
- Hát...-kezdte Esme de én félbeszakítottam.
- Nekem megfelel -mosolyogtam.
- Rendben. Gyere velem -ragadta meg a kezem. Nessie még mindig ledermedve nézte a távolodó alakunkat.
- Ez lenne az. vezetett be egy gyönyörű szobába. A falai halvány vaj színben pompázott. A szoba közepén egy gyönyörű nagy ágy állt,amit nem nagyon értettem hogy miért,hisz mi nem alszunk. Az ággyal szemben egy kissebb tv asztal amin természetesen egy tv díszelgett.
Abbahagyva a szoba tanulmányozását leültem az ágyra és zavarodottan pislogtam.Esme az ajtóban állt és engem tanulmányozott majd egy mosoly kíséretében mellém üllt.
- És...-látszott rajta hogy nem nagyon meri megkérdezni amit szeretne-te honnan jöttél? -kérdezte fürkésző tekintettel. Számítottam erre a kérdésre de mégis váratlanul jött.Nessie besuhant a szobába és ő is leült majd fürkésző tekintettel bámult.Nem tudtam hogy elmondjam-e hogy a Volturitól. Hisz akkor nem biztos hogy tényleg befogadnának.
- Tudod mit majd elmondod amikor mindenki itt lesz,rendben? -mosolygott Esme.
- Rendben,köszönöm -mosolyogtam kedvesen. Nessie prüszkölve felállt és mérgesen kisétált. Én csak kétségbeesetten bámultam utána.Remek4 Hogy fogok így beilleszkedni? Nem ismerem a többieket de valószínűleg ők se leszen olyan kedvesek mint Esme. Erre a gondolatra sóhajtottam majd szép lassan felálltam és az ablakhoz sétáltam.
- Ne aggódj Renesmee miatt. Meg fog kedvelni csak tudod váratlanul jöttél neki.De én sem nagyon értem a viselkedését. Nem szokott így fogadni senkit sem-vágott gondolkozó fejet Esme-Megyek és beszélek vele. -mondta majd elengedett és az ajtóhoz sétált. De én időben reagáltam és visszahúztam.
- Majd én beszélek bele. -mosolyogtam.Majd szó nélkül Nessie szagát követtem ami az erdőbe vezetett.Amint közelebb értem hallottam valaki halk sírását.Odafutottam és láttam ahogy Nessie egy kidöntött farönkön ül és sír.
- Mi a baj? -mentem hozzá közelebb. Ő meglepődötten felnézett majd így szólt:
- Semmi,hagyj békén! -próbálta előadni a határozottat de megcsuklott a hangja.
- Nem. Nekem elmondhatod-ültem le mellé.
- Nem is ismerlek -nézett fel a szemeimbe.Én csalódottan álltam fel majd indultam volna vissza a Cullen házba,de ő visszarántott.Én értetlenül néztem rá.
- De úgy érzem megbízhatok benned -mosolyodott el halványan.
- Köszönöm -mondtam kedvesen.
- Szóval...?-célozgattam pár perc néma csönd után.
- Jacob és én összevesztünk -sírta el magát újra.
- Ti?-makogtam összevissza.
- Eggyüt vagyunk...vagy lehet hogy nem soká már csak leszünk-sírta még jobban.-És ha még ez nem lenne elég.-szipogta-Alice is hiányzik.-sírta a pólómba.
- Ki az az Alice? -kérdeztem meg.De egyből megbántam.
- Alice Jasper volt felesége. Elhagyta a családot egy rohadt Volturi vámpír miatt és beállt.-sírta.A szó hogy "Volturi" hideg zuhanyként ért. Beállt? De az nem lehet...hisz nem is találkoztam vele.